Már volt ebből vitám egyszer hasonló témában. Ugy indult, hogy valahol igaz az, hogy adni jobb, mint kapni. Ha én áldozatot hozok valakiért, akkor azt azért is teszem, mert nekem jó, ha jót teszek vele. Akkor mégiscsak az önzés motivál....
a másik ami eszembe jutott, hogy az ember szerintem nem mindig ÉRZI hogy szeret valakit, pl. a párját. ez egy kicsit paradoxul hangzik, de ilyenkor van szükség áldozatra, csak mert tudod, hogy hozzád tartozik az illetö, de épp semmit nem érzel, és nem azért cselekszel, mert fini meleget érzel a mellkasodban....
juci! Nem haragszom.Hogy mivel jár?Lelkileg:amikor orvosrol orvosra jársz a gyerekkekel és mindig ugyanazt a választ kapod miszerint:Kedves Apuka!Sajnos a tudomány jelenlegi állapotában még nem tudunk segíteni ....(a többit már nem is hallod, mert egy jobb horoggal már a padlóra küldtek)De nem számolnak 10-ig mert te már ujra "harcba" szállsz.Egy idő után már nem érzed az apró ütéseket.Apró ütések:1.:Buszon,60-as nő elűl a gyereked mellől mert nehogy elkapjon valami betegséget (mit: a vakságot? a mozgáskorlátozottságot?).2.:A szomszédék akik irígylik a magasabb összegű családi pótlékot.3.:A fekete egyenruhában és Marten's
bakancsba járó, tarfejű barmok megvető nézése.("érdekes" csak akkor ilyenek amikor csoportban vannak !)Fizikailag:Megerősödsz.A közintézmények 99.9%-a megközelíthetetlen tolókocsival.Elég hamar beletanul az ember,hogy mikor és hol kell
felemelni a kocsit,észre sem veszed és 10 lépcsőfokot "átrepülsz".Anyagilag:Az "ingyenes" orvosi ellátás és a paraszolvencia megoldja a pénzt beosztani.A kultura ,az öltözködés, a nyaralás rovatba jóformán semmi nem kerül.Tovább is van ,mondjam még? De ezek csak így leírva olyan szörnyűek, a hétköznapi életben ezeket nem igazán érzed,csak hosszu távon jelenkeznek a problémák.
Ezek a keserűség szavai voltak.De nagyon sok, kis apró öröm is éri az embert.Amikor
először fogad el a gyerek almát,amikor kéri a Halász Judit kazettát,amikor jelzi,hogy wc-re kell mennie,amikor követeli,hogy menjetek zongorázni stb.Szóval vannak ünnepnapok, amikor elfelejtkezel arrol a szőrnyű gondolatrol, hogy mi lesz a gyerekkel, ha már te nem leszel.
Szerintem mindent meg lehet elni az onzes szemszogebol is!
Hozott mar barki aldozatot ugy, hogy ne akarta volna, hogy a masik (vagy masok) tudjanak rola?
Ha megtette, akkor igazan aldozatnak erezte akkor is, vagy csak kesobb derult ki, hogy inkabb aldozat, mint logikus cselekedet?
Szerintem szeretni is onzesbol szeretunk! Azert szeretunk, mert szeretjuk magunkat latni masok szemeben, talan ezert is halnak ki az egyoldalu szerelmek olyan gyorsan. (mielott 1453 ellenpeldat hoznatok fel, koztuk DonQuijotet is, kerdezem tarott -e mar egyoldalu szerelem olyan hosszan, mint egy normalis?)
Barmit teszel altalaban azert teszed, hogy neked jobb legyen, es csak akkor hozol aldozatot amikor az Te szempontodbol ambivalens a dontes.
Az igazi ertelem nelkuli aldozatokat altalaban megbanjuk, vagy rettenetesen kihasznaltnak erezzuk magunkat, tehat utolag sem hoz jo erzest ergo utaljuk, mert mar megint onzok vagyunk es nem azt nezzuk az aldozatunk ott es akkor jo volt -e, hanem sajat magunknak, akar hosszutavon...
Higgyétek el kedveseim, hogy az életet nem szabad üres fogalmak mentén élni. Számomra az, hogy önzés, szeretet, áldozat: üres szavak. Konkrét esetekről beszélhetünk, akár ítélkezhetünk is fölötte, de fogalmak fölött? Nane...
Konkrét esetek is csak a maguk konkrétságában élnek meg. Viszont egy adott helyzet, esemény megismeréséhez végtelen számú részletet kellene megismerni.
De tulképpen épp ez a szép az életben. Amikor két ember összeakad valahol, az olyan, mint amikor egy megírt regényt továbbír az ember anélkül, hogy az előzményt olvasta volna)))))
Sokat gondolkoztam már azon, hogy ha kiderülne, hogy valamilyen fogyatékossággal születne a leendő gyerekem (dehát ki nem fogyatékos manapság, legalább lelkiekben?), és ez a terhesség alatt kiderülne, vajon mit tennék. Mivel már voltam terhes (elvesztettem), el sem tudom képzelni, hogy elvetetném.
Ha nem haragszol a kérdésemért, el tudnád mondani, mivel jár, ha az ember sérült gyereket nevel?
Van egy 11 éves halmozottan sérült lányom.Ami időt,pénzt,energiát rászán(tam)ok
azt még soha nem gondoltam áldozatnak.A volt feleségemet nagyon szerettem, mégis ugy érzem,hogy ott és akkor sokszor kellett áldozatot hoznom.
Szerintem néha szükséges, hogy szeretetből áldozatot hozzunk.
De nem is ezzel szokott lenni a baj, hanem amikor értelmetlen/felesleges áldozatot akarunk hozni vagy várunk el valakitől, - továbbá amikor a saját önzésünket vagy tehetségtelenségünket álcázzuk áldozatnak, na az a legundorítóbb. ("Belőlem akármi is lehetett volna, de én miattatok/értetek...")
Jaj. Ha áldozatnak érzi valaki, akkor nem szeretetből hozta. Szeretni jó, szeretni jobb, mint szeretve lenni, adni jobb, mint kapni.
Mert a szeretni tudás az én erényem, én vagyok tőle eleven, boldog. Potencia!
Ismerős az a beállítása a dolgoknak, amikor valaki áldozathozatalokon töri magát, és igyekszik hangoztatni is (akkor is, ha csak magában, magának hajtogatja). Szerintem ekkor szó nincs szeretetről. Az illető mindössze másoktól látta a szeretet tüneteit, másoktól hallotta ezek méltánylását, és mindezt - a tüneteket és a méltánylást is - reprodukálni akarja (alkalmazkodásképpen a társadalmi mintához).
Szeretet alkalmával nem kell ilyesmivel foglalkozni. A tünetek maguktól előállnak, a méltánylásukra pedig igény nincs, bár jólesik, ha van - de másoktól kell jönnie, ezt jobb be sem folyásolni: a provokált elismerés nem esik jól, csak a spontán.
A szeretet adásának jutalma maga az öröm, hogy sikerül szeretetet adni.
Egyébként, áldozatot hozni, majd benyújtani a számlát, a legnagyobb gonoszságok egyike. Micsoda dolog gyereknevelésbe fogni, aztán fintorogni, hogy mennyi lemondással jár. Akinek ez fájdalmas, az lélekben pisis gyerek még, akárhanyadik xben van. És maga szorulna nevelésre. Azon azért tovább kell lépni úgy serdülőkor tájékán, hogy a világ körülöttem azért van, hogy én élvezzem. Azért van, hogy hozzátegyek valami értékeset, és ez ráfordítások nélkül nem lehetséges. Viszont örömet okoz, rengeteg örömet. Vagy örömöt.
Persze lehet áldozatot hozni, de mikor az már a szemrehányással egyenértékű, akkor baj van.
"Rád áldoztam legszebb éveimet!" - Ha ez a legszebb években nem okozott gondot, akkor később miért válik bajjá? Pláne olyannak, aki ezt esetleg nem is kérte?! (Csak elviselte.)
Reklámozni sem kell természetesen, de akkor miért teszik?
Ha pedig áldozatként élik meg, hogy áldozatot hoznak, akkor mi értelme? Mártírkodni lehet, de...
Mindenki azért hoz "áldozatot" mert neki (is) jó. Ha reklámozza ha nem. Valami miatt jó. Egyébként nem tenné meg. De ezt már néhány hónappal ezelőtt kiveséztem.
Akkor igazából nem a fiáért hoz áldozatot, hanem a saját maga lelke megnyugtatására, vagy egyszerűen azért mert így akarja a fiát magához kötni. Ezt önző manipulációnak hívják, és nem szeretetből fakadó áldozathozatalnak.
Egyszerűen másért (saját magáért) hoz áldozatot, miközben ezt úgy állítja be mások elött, és saját maga előtt is, mintha a fiáért tenné ezt.
Hasonlat: egy nő egy szegény családban fogyókúrázik, ezért csak keveset eszik, és akkor is ilyen fogyókúrás vackokat, és közben mondja, hogy "azért nem eszem szinte semmit, hogy nektek több jusson". Aha, két legyet ütne egy csapásra, csak az egész egy hazugság. Egyébként hölgyek, főleg magányos anyák körében ez a mentalitás elég jellemző.
Tehát az illető hölgy magáért hoz áldozatot, mert magát szereti. IMHO.
Nézzük meg az érem másik oldalát: hogy éli meg valaki, hogy "áldozatot" hoztak érte?
A rokonságban van egy fiú, akit 12 éves kora óta az anyukája egyedül nevelt, csupa áldozattal és lemondással (se szórakozás, se más hapsi, se semmi), gyakorta el is mondja csemetéjének és a családnak is, hogy ő milyen áldozatokat vállalt. Na mármost, a srác (most 27 éves) tök frusztrált ettől. Folyton bűntudata van, hogy miatta van minden, ugyanakkor csalánkiütést kap ettől a dumától. Na, akkor kinek jó az áldozatvállalás?
Az, hogy ha valaki szeretetből aldozatot hoz valakiért, akkor nyílván örömmel tölti el, ha nem tölti el örömmel, akkor nem szeretetből hozta.
És az, hogy nekem jobb lesz miután valakiért áldozatot hoztam szeretetből, az nem egoizmus, hanem pont annak a ténynek egy megjelenési formája, hogy a szeretet az, ami az embert boldoggá teszi.
Egyébként az, hogy szeretetből jó adni, azt már Jézus (na jó János apostol Krisztus szelleme álltal) is megmondta: Nagyobb boldogság adni, mint kapni.
Tehát az nem is kérdés, hogy ez nekünk is jó. Pont az a lényeg, hogy mivel szeretjük a másikat, képesek vagyunk olyan értékeket az anyagi/hatalmi/stb értékek elé sorolni, ami nem látható, hanme érzelmi, és így boldogok leszünk. Ha tényleg szeretetből történt az áldozathozatal.
Tehát, ha boldog akarsz lenni, szeretni kell, mert a boldogság nagy részt érzelmi, másik nagyrészt pedig szemlélet (ha úgy tetszik hit) központú. És ha az érzelmeid és a hited egyensúlyban, harmóniában vannak egymással akkor boldog leszel. A kérdés az, hogy hogyan lehet ezt elérni.
Nekem sikerült.
Kérlek, ne vádaskodj meg nem történt /vélelmezett / gondolatok alapján ! De tényleg. Aki megérdemli, annak természetesen adagolj az etetőjébe, de a vétleneket hagyd még élni kicsit ....:-) Végülis a szeretetrőll (is) szól ez a topic .
Drágáim! (Olyan jól esik így szólítani benneteket, mer' ez nekem jó...he-he)
1. Köszönöm Piritós, hogy bemásolgatod az eszmefuttatásaidat. Mondjuk betehetnéd a mi lesz a Fidesszel topicba is, hadd gyarapodjon (bocs!!!)
2. Kedves dyzs! Örülök, hogy előkerült a határhaszon fogalma, közgazdász vagyok, végre egy szó, amit értek. (he-he) Azért úgy vélem, hogy a klasszikus közgazdaságtant előhozni botorság, ezt a témát egy időben tanítottam is, úgyhogy tudom, hogy éppen pont a mikroökonómia c. tantárgy rengeteg feltétellel és korlátozással él. De nem ez a lényeg.
Mellesleg amikor "egy lány"-nak az ominózus választ válaszoltam, motoszkált bennem, hogy az áldozat szó úgy általában túl erős. Mondjuk a krumplikapálásra feltétlenül. Egyszerűen csak bosszantott "egy lány" hozzáállása, és örülök a sors randomize-olási képességének, hogy mondjuk nem én vagyok az a gyerek.
Persze nem okoz problémát elmenni kapálni, csak nyilván amikor az ember szeret valaki(ke)t, akkor már nem csak a kis saját egoja alapján cselekszik, hanem más(oka)t is belekalkulál a cselekedeteibe. Na most aztán, hogy ezt áldozatnak vagy minek nevezzük, az szinte teljesen mindegy, de az alkalmazkodás szó nem rossz.
önzetlenség, szeretet, önfeláldozás, önzés, egoizmus stb.
Ezek a jelenségek szerintem mind ugyanannak az ösztönnek, az emberi egonak a megnyilvánulásai. Az önzetlenség és szeretet csak kifinomultabb forma. Gondoljatok bele mis is ezek motivációja. Az emberek lelkének legmélyén - nem is tudatosan - az a vágy fogalmazódik meg,hogy önzetlenségük, szeretetük tárgyán önzetlenségük, szeretetük, együttérzésük révén uralkodjank, befolyásuk alá vonják!! Az aki ilyen érzelmekre nem képes abban az elmlített ösztön csak egyszerűbb, ha így tetszik primitívebb formákat képes ölteni.
Igazad van, én is sokkal többre értékelem azokat az embereket, akiknek az esik jól, ha másoknak jót tesznek. Csak arra akartam rávilágítani, hogy az ember "áldozatot" nem mások érdekében hoz, hanem magáért. Ez nem csökkenti a dolog értékét, de ezzel jó tisztában lenni.
A szeretet számomra egy energiafajta, amit mindenki megérez, amint ráhangolódik (bármelyik oldalról). Áldozatnak nem lehet nevezni, mert itt nem adok-kapokról van szó : a szeretet egy. Nem lehet olyan érzésnek degradálni, mint amikor pénzt adsz egy koldusnak.
Skorpió!
Abban a boldog tudatban hal meg, hogy segített valakin, jót tett. Nem kell tovább élnie azzal a tudattal, hogy nem tette meg.
Skorpió és Dávid_i !
Nem vontam kétségbe az önzetlen áldozatvállalást. Nem akarok egyenlőségjelet tenni az önzetlen tett és az önös érdekből elkövetett tett közé, csak a motivációk érdekelnek, és szerettem volna ebből a nézőpontból _is_ megnézni a témát.
Az önzetlenség az általam talán legnagyobbra tartott emberi tulajdonság. (Sajnos ma nem túl divatos :-(
Valóban jól hangzó érvelés, csak úgy érzem a lényeg vész el. Szóval szerintem a - Te szavaiddal átfogalmazva - kérdés az, hogy a Te értékrendedben milyen helyet foglal el a másokon keresztül történô - közvetett -örömokozás magadnak, illetve ehhez hogyan viszonyul a közvetlen örömokozás magadnak... :)
Ilyenformán a kevésbé egoista embert az különbözteti meg a nagyon egoista embertôl, hogy nála az arány jobb a közvetett örömokozás javára. Ugyanez elmondható az önzetlen ember és a kevésbé önzetlen ember viszonylatában is.
Ez a nem sokat változtat azon amit eddig összeírtunk.
